Életrajz

1966. március 5-én Budapesten született
1985-1990 az ELTE ÁJTK-n jogi diplomát szerez
1985-1990 az ELTE BTK esztétika szakán diplomát szerez
1990-2001 szabadúszó nyelvtanár
1994 a budapesti International House-ban angoltanári diplomát szerez
2001-2002 a Nagyvilág folyóirat angol rovatának vezetője
2002- szabadúszó

Főbb díjai:
1997 A Holmi versfordító-pályázatának különdíjasa, 1999 Wessely László-díj, 1999 Graves-díj, 2002 Vas István-díj, 2003 Nizzai Kavics-díj, 2004 Édes Anyanyelvünk pályázat vers kategória megosztott 2. helyezése

Imreh András angol, francia és spanyol nyelvből fordít, és mire megjelentette „névlegesen első, valójában válogatott kötetét” (költőtársa, Lackfi János szavaival), a mesterségbeli tudásnak és a saját hangjának is rég birtokában volt. Látásmódja a teleszkópéra vagy a mikroszkópéra emlékeztet, egyrészt természettudományosan analitikus, másrészt az arányok váltogatásából eleve hajlik a groteszkre. Gyakori módszere, hogy a látvány vagy a valóság, máskor a nyelv egymással össze nem illő részleteit illeszti össze. „Verseiben groteszk elemek kapnak váratlanul tragikus felhangot, például egy öregember aggályos tevés-vevése az őszi kertben, amikor a bomló vegetáció bűze elkeveredik az elpusztulandó emberi test szagával (Öregember őszi kertben), vagy a mosogatógép belsejében a rendetlen edények, amikor egyszer csak harckocsiban hőhalált halt meztelen katonák alakját rajzolják ki (Anyám géppel mosogat). „A feketerigó” egyszerre biológiai és metafizikus, a „Cukortartó edény” köznapi és történelmi, a „Miért szeretem azt a házat?” szkeptikus és szenvedélyes. Az „Állatkert” durván materiális világa egyszer csak éterivé válik, a „Negatív viszony” légies koordinátarendszerében hirtelen egy emberi test jelenik meg,” foglalja össze Várady Szabolcs. „Rejtély, hogy miként lehet egy költői szöveg ennyire részletező, felbontó, egyszersmind ilyen életteli. Ezeken a hol kicsinyített, hol kinagyított modelleken minden mozzanat önálló életet él, mégis olyan erős törvény tartja össze őket, hogy ide-oda ingadozunk a részek és az egész vonzásai között: nem tudjuk, melyiket szemléljük kiadósabban” - veszi észre Lackfi János.