Életrajz

1918. április 3-án Nagyváradon született (ma Románia)
1940 a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán végez
1940-42 Genfben a Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztőségi titkára
1942 Genfben ösztöndíjas
1944-46 Genfben újraalapítja és szerkeszti a Magyarországon időközben betiltott folyóiratot
1945-1948 a genfi magyar tájékoztató könyvtár vezetője
1948 visszatér Magyarországra
1949-57 a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola drámatörténet tanára
1955-57 a Nemzeti Színház dramaturgja
1974-1988 a Firenzei Egyetemen tanít
1982-86 a Magyar Írók Szövetségének elnöke
1987- a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyetemi tanára
1991- a Magyar PEN Klub ügyvezető elnöke, majd (1994) elnöke
1992 A Széchenyi Művészeti Akadémia alapító tagja
1993- a Magyar Játékszíni Társaság tiszteletbeli elnöke
2001- a Magyar Művészeti Akadémia tagja
2011. május 8-án meghal.

Főbb díjai:
1955, 1965, 1975 József Attila-díj, 1979 A Művészeti Alap díja, 1988 Déry Tibor-jutalom, 1994 Kossuth-díj, 1996 Cívis-díj, 1996 az Év Könyve-díj, 1997 Szép Ernő-jutalom

Az időrendtől és szorosan vett tematizálástól független, törmelékes feljegyzések a maguk logikáját követik a szerző naplókötetében. „Hubay naplója - írja róla Czigány Lóránt - par excellence intellektuális napló, bár elsősorban és legfőképp, ahogy ezt elvárjuk, a drámaíró naplója. Nemcsak azért, mert a drámaíró minden mellékmondatban követeli jogait, hanem főként azért, mert a könyv egy teljes szekciója (A drámaíró naplójából) ... a műhelymunka gyötrődéseit tartalmazza, kételyeit és kétségeit, viaskodását a tragikummal.” A szerzőt leginkább a lét, a dolgok végső értelme, a magyar irodalom, azon belül is a memoár-, levelezés- és naplóirodalom foglalkoztatja, elődeinek vélekedéseit hol vitatja, hol kommentálja, de soha nem a végérvényes ítélkezés gesztusával. Általában idegenkedik a közmegegyezéssel sulykolt merev véleményektől, az üres frázisoktól; a maga véleményét igyekszik minél árnyaltabban megfogalmazni.

A szerző által válogatott kötet életrajzi mozaikokat, elmélkedéseket, beszédeket és egy interjúrészletet tartalmaz (Balogh Istvánról és köréről), valamint tizenhárom dráma válogatott jeleneteit gyűjti egybe. „Hubay, egy életmű rá a bizonyíték, mindent tud a lélek s a hatalom gyilkos mechanizmusáról, a legszebb eszmék, legnemesebb törekvések végső hiábavalóságáról. Hősei rendre elbuknak. Szophoklész, Berlioz, Bornemisza, Freud, Nizsinszki, mindahányan. Nincs kiút, a dolgok pillanatnyi értelme nem azonos a lét értelmével, hisz olyan valóban nem létezik. A leghazugabb pedig a sanyarú önvigasz, hogy mégis, mindennek ellenére megpróbáltuk. A megváltás nem sikerül, nem sikerülhet, ember nem képes rá, Istent nem értjük. ... Világtragédiát ír kezdettől fogva, s ennek katarzisában megtisztulhat a néző és az olvasó” - írja a kötetről Kiszely Gábor.

Hubay Miklós közel ötszáz színpadi művet alkotott: poeta ductusként jól ismeri a klasszikus és modern drámairodalmat és jártas a drámaelméletben is. „Az emberi tett hitelessége a modern színpadon” című milánói előadásában a maga hitét fogalmazza meg, a cselekvő hős lehetőségeit kutatja. Drámaírói habitusát a régi és az új, a hagyomány és modernség iránti kettős kötődés határozza meg: egyfelől a hagyomány modernizálása, másfelől a modern témák antikizálása jellemzi. Első darabjaiban a kiüresedett polgári életformát, a történelmi középosztály morális bomlását (Hősök nélkül) és a vidéki paraszti környezet tehetetlenségét (Egy magyar nyár) mutatta be. Késdobálók című drámája a második világháború után a változtatás reményével induló, bizakodó nemzedék kiábrándulását ábrázolja. Valóságos történetre (afféle mítoszi mag köré) épülő drámája, a Tüzet viszek a fiatal értelmiség válságát vizsgálja, a paraszti származású, tehetséges színész és urbánus orvos felesége hirtelen öngyilkosságának, szélesebb értelemben a nemzedék megtorpanásának okait kutatja. A hetvenes évektől Hubay Miklós fontos kifejezési formája a színpadi parabola: e művei időszerű politikai témákat öltöztetnek antik köntösbe. Hubay legnagyobb sikerei közé tartozik a C’est la guerre című opera (zenéjét Petrovics Emil írta), melyet a nizzai operaház is bemutatott, és az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája, amelyhez a verseket Vas István írta, a zenét Ránki György szerezte. Az 1961-ben bemutatott mű nosztalgikus, groteszk elemekkel átszőtt, a tragikumot lírával oldó történet a háborúban fiatalon megölt költőről (a főhős Radnóti Miklós sorsát és alakját látszik megeleveníteni) és szerelméről.